2024. június 18-19-én megrendezésre került a nyolcadikosok osztálykirándulása, amit egy verseny kapcsán nyertünk meg. Kísérőink voltak Sándor Anna és Kerekes Erzsébet tanárnők.
Reggel nyolckor indultunk Martosra, ahol sok szeretettel vártak bennünket a rendezők: Bencze Dávid és Morva Mátyás. Nem sokkal utánunk megérkeztek a magyarországi gyerekek is, és együtt átvettük a szállásunkat. Utána elmentünk a községházára, ahol bemutatták a tábor programját, és ahol az M1 tévécsatorna tudósítói is ott voltak. A bemutató után egy kis üdítőt és pogácsát kaptunk, majd kipróbáltuk az elfeledett mesterségeket: a fazekasságot, a kosárfonást. Lehetett még focizni, trambulinozni, agyagból figurákat készíteni és csónakázni. Mindenki kipróbált egy-egy dolgot. Később az M1 csatorna tudósítói megkérdeztek engem, Soós Tímeát, hogy milyen a tábor és hogy éreztem magam.
Először nagyon féltem, de mikor már belejöttem a válaszadásba, szinte izgalmas volt.
Az interjú után elmentünk csónakázni, majd ebédelni. Ebéd után még két órát az elfeledett mesterségekkel foglalkoztunk. Uzsonnára kaptunk görögdinnyét, majd elindultunk a martosi robbantott hídhoz, amit a második világháborúban robbantottak fel. Visszafelé megállhattunk az üzletben. Visszamentünk a szállásra, lepakoltunk, és elmentünk lepényt sütni, amit később meg is ettünk. A kemence mellett volt egy kalandpark, ahol sok mindent volt lehetőségünk kipróbálni. Vacsora után kilenc óráig pihentünk, majd a büféhez mentünk nézni az EB focit, amit a portugálok és a csehek játszottak, és a portugálok nyertek meg 2:1-re. Az első félidőt végignéztük, aztán mi lányok mentünk egyet trambulinozni, a fiúk meg teljesen fel voltak pörögve. A második félidőt a tanító nénik nézték, és mondták el másnap az eredményt. Tizenegy órakor kellett menni aludni, persze mi ezt megszegtük: a lányok negyed egykor mentek aludni, a fiúk pedig csak öt órát aludtak. Reggel öt órától ébredeztünk, majd fél nyolckor átmentünk a fiúkhoz. Elmentünk reggelizni, s szerdán is folytathattuk az elfeledett mesterségeket, lehetett íjászkodni, csónakázni és focizni is. A fiúkkal Jobbágy Hanna és én fociztunk, később a lányokkal elmentünk csónakázni. Az ebédünket a közeli büfében fogyasztottuk el. Készítettünk csoportképeket és egy ajándékkönyvet is kaptunk. Egy órakor elmentünk a tájházba, ahova a „pitvar kapun” mentünk be. Bent először megnéztük az úgynevezett ,,tiszta szobát”, ahová régen nem nagyon jártak be.
Ott volt a búbos kemence, egy ágy és egy láda, amiben a lányok „stafírungját” gyűjtötték; mire férjhez mentek, meg kellett lenni a menyasszonyi ruhának.
A falon fent voltak a martosi tányérok, jellegzetes mintájuk a rózsa. Az ablak felett volt a ,,kivágás”, ami kis függönyt jelent. Két textilből volt összerakva, és a felső mintázott volt (martosi rátétes hímzés). Található volt a szobában még sarokpad, felette a téka, amiben a pálinkát és a Bibliát tartották; ha már akkora volt a gyerek, hogy elérte, akkor maga is olvashatta a Szentírást. Martoson azt mondják, hogy minél több párna van az asszony feje alatt, annál gazdagabb. A házban volt még egy konyha és hálószoba, ahol volt a sublót, egy három fiókos szekrényke, amelyben a ruhákat tárolták. Kint megnéztük a régi kitömött madarakat és halakat. A tájház udvarán volt még kinti vécé, kút és régi ekék. Végül készítettünk még egy csoportképet, majd elmentünk a községházára, ahol kaptunk az útra egy kis nasit. A szálláson összepakoltunk, és elbúcsúztunk egymástól.
Négy órakor autókkal elindultunk haza, igaz nem a tervezett úton, de sikeresen hazaértünk. Sok élménnyel gazdagodtam, és remélem, hogy az osztálytársaim és a tanító nénik is.
Soós Tímea
