🌿 Kalandliget Tábor – a nyár legnagyobb kalandja vár! 🌿

Kalandliget Tábor – a nyár legnagyobb kalandja Martoson! 🌿☀️ 📅 2026. augusztus 3–8. A Kalandliget Tábor egy igazán élményekkel teli, aktív kikapcsolódást kínáló nyári program, ahol a gyerekek biztonságos környezetben, változatos foglalkozásokon keresztül élhetik át a nyár legszebb pillanatait. ☀️ Táborunk célja, hogy a résztvevők kiszakadjanak a mindennapokból, új barátságokat kössenek, és olyan élményekkel gazdagodjanak, […]

Megnyílt a büfé és a kötélpálya – élményekkel teli családi nap minden korosztálynak

Április 18-án ünnepélyes keretek között megrendeztük a büfé és a kötélpálya megnyitóját, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel vártunk. Az esemény különlegessége volt, hogy a látogatók ingyenesen kipróbálhatták a kötélpályát, így sok gyermek és felnőtt élhette át a mozgás és a kihívás örömét biztonságos körülmények között. A programok között kiemelt szerepet kaptak a kézműves foglalkozások […]

Világhíres magyarok a Felvidéken

A Marthos PT közreműködésével jut el iskolákba és intézményekbe a vándorkiállítás 2026-ban A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egy sikeres pályázatnak köszönhetően újabb vándorkiállítást indított útjára Világhíres magyarok címmel. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok számára kézzelfogható, élményszerű módon mutassa meg, mi minden miatt lehetünk büszkék magyarságunkra, és milyen területeken vált ismertté a magyar nemzet világszerte. […]

„Másként a növényvédelemről…” és karácsonyváró sütés” – Népi Gazdálkodás Kollégium 3.

2025. december 5–6. között került megrendezésre a Népi Gazdálkodás Kollégium harmadik képzési alkalma, amely ezúttal a növényvédelem korszerű, mégis hagyománytisztelő szemléletére, valamint a közösségi együttlétre és az ünnepre való ráhangolódásra helyezte a hangsúlyt. A pénteki program az érkezéssel, regisztrációval és a szálláshelyek elfoglalásával indult, majd Sedliak Ilona előadásával folytatódott. A „Másként a növényvédelemről…” című előadás […]

„Nem mindennapi malacságok…” – NÉPI GAZDÁLKODÁS KOLLÉGIUM 2.

2025. november 14–15. között került sor a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola  Népi Gazdálkodás Kollégiumának második képzési hétvégéjére, amely tartalmas szakmai programmal, gyakorlati tapasztalatszerzéssel és közösségi élményekkel várta a résztvevőket Martoson. A pénteki nap a megérkezéssel, regisztrációval és a szálláshelyek elfoglalásával indult. A szakmai program középpontjában Dr. Pottyondy Ákos, a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjének egykori vezetője, valamint […]

Duray Miklós Emlékév – Esszéíró pályázat

Tisztelt Érdeklődők! „A közösség ereje abban rejlik, hogy képes megtartani bennünket akkor is, amikor külön-külön elgyengülnénk. Aki a közösségért dolgozik, az a jövőt építi.” Duray Miklós szellemiségében a 2025/2026-os Duray Miklós Emlékév alkalmából esszéíró pályázatot hirdetünk „A kitartás útjai – Mit jelent ma Duray Miklós öröksége?” címmel. A pályázat célja, hogy a résztvevők saját gondolataik, […]

II. Martosi Kvízest – Újra várja a játékos kedvű csapatokat Martos!

2025. november 21-én 20:00 órakor ismét megrendezik a nagy sikerű Martosi Kvízest második kiadását a Martosi Rendezvényliget és Népiskola Duray épületében. A szervezők háromfős csapatok jelentkezését várják, a részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A kvíz tematikája sokszínű és lendületes: Labdarúgás Ősök és gyökerek (magyar történelem) Sztárok, sztorik, botrányok (minden ami bulvár) Popcorn a fotelből […]

Sakk Bajnokság Martoson!

A Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola szervezésében idén is megrendezésre kerül a Sakk Bajnokság, amelyre minden sakk iránt érdeklődőt szeretettel várnak. A verseny 2025. november 15-én, 14:00 órakor kezdődik a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola épületében. A bajnokság svájci rendszerben zajlik, így minden résztvevő több mérkőzést játszhat, a párosítások pedig folyamatosan alakulnak az aktuális eredmények alapján. A […]

NÉPI GAZDÁLKODÁS KOLLÉGIUM: 1. Képzési alkalom beszámolója

2025. október 17-18-án tartotta meg első szakmai programját a Népi Gazdálkodás Kollégium, amelynek házigazdája és szervezője a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola. A Kollégium célja, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a Kárpát-medence népi gazdálkodási hagyományaiba, a helyi termelők világába, valamint a hagyományos élelmiszerkultúra modern lehetőségeibe. A péntek délutáni érkezést és regisztrációt követően Bencze Dávid, a Martosi […]